2012. december 2., vasárnap

Mégsem a Kinizsi Százas hazánk első teljesítménytúrája? Vagy mégis?

Akit érdekel a hazai teljesítménytúrázás története, bizonyára tudja, hogy 1981-ben került megrendezésre az első ilyen túra Magyarországon, akkor volt ugyanis az első Kinizsi Százas (esetleg azt is tudja, hogy ez a túra akkor nem májusban, hanem szeptember 5-6-án volt, és csak a második alkalomtól került át a mai, május végi időpontra). De jól tudja? Valóban a Kinizsi Százas volt az első?

A rövid válasz az, hogy igen. Azonban a kérdés (és a válasz) ennél jóval komplexebb, ugyanis a Kinizsi Százas előtt, a hetvenes években is létezett már olyan túra, amin egy adott útvonalon kellett végighaladni, ellenőrzőpontokat érintve (ahol az ellenőrzőlapjára bélyegzőt kapott a résztvevő), meghatározott szintidőn belül. Ráadásul még oklevéllel és jelvénnyel is díjazták a teljesítését, tehát mai fogalmaink szerint teljesítménytúra volt, évekkel az első Kinizsi Százas előtt, a KISZ Budapesti Bizottságának rendezésében.

S hogy akkor miért nem a Budai-hegységben és a Pilisben, a Budakeszi úti Ifjúsági Cukrászdától (ma Remiz kávéház) Lajos-forrásig kanyargó, 1974-ben már megrendezett, 30 kilométeres (szintidő: 8 óra) Ságvári Endre Emléktúrát tartják az első magyar teljesítménytúrának? Kiderül Joeyline egy 2005-ben, az Index fórum Teljesítménytúra topikjában tett hozzászólásából:

"A bemutatott bizonyítékok alapján (megj.: oklevél, ellenőrzőlap, jelvények fotója) mai értelemben valóban teljesítménytúrának tekinthető az idézett Ságvári Emléktúra. Elhangzott, hogy tömegek vettek rajta részt, ergó szem előtt volt a rendezvény, tehát első hallásra érthetetlennek tűnik, hogy mégis miért az első Kinizsi Százast tekinti a történelem az első magyar teljesítménytúrának.

A megoldás azonban egyszerű, és rendkívül prózai. Ahogy BHG is írja: "Eleinte a Kinizsi 100-ast sem nevezték teljesítménytúrának, hosszútávú túra volt a meghatározása."

A lényeg a hosszútávon van: egy olyan túratávról van szó, ami ugyan ha nem is könnyen, de emberi léptékkel nézve azért teljesíthető, azonban korántsem bárki számára, ergó egy jelentős fizikai teljesítmény van mögötte! Ezt az úgymond nem mindennapi mivoltát a többi túrához képest emelték ki néhány évvel később a Kinizsinek, és nevezték teljesítménytúrának, hasonlóan az utána 1-2 évvel indult rendezvényekhez (Gerecse 50, Pilis 50, Zemplén 50, Mecsek 50, Vértes 50, stb.).

Az úgymond első generációs időkben (kb. 1990-ig bezárólag) a teljesítménytúra még egyértelműen hosszútávú túrát, "férfias sétát" jelentett, ezért az idézett Ságvári Emléktúra (amit, mint olvashattuk tömegek jártak végig, ergó sokan tudták "teljesíteni") sem volt teljesítménytúrának tekinthető, tehát szerintem adott volt így a Kinizsi elsősége.

A '90-es évek első felében megindult egy folyamat a hazai teljesítménytúrázás átalakulására, kb. 1995/96 óta már egy egészen más fogalmat jelent a teljesítménytúra, és ebben az értelemben (ezért is emeltem ki első mondatomban) akár teljesítménytúrának is tekinthető lenne már a Kinizsit jóval megelőző rendezvény... De még egyszer hangsúlyozom: eredetileg mást értettek teljesítménytúra alatt.

Persze tisztában vagyok azzal, hogy szavakkal nehéz ezt a különbséget igazán átadni azok számára, akik már az "új" értelemben vett teljesítménytúrázásban kezdtek el túrázni, de más lehetőségem nincs, lévén visszavinni senkit sincs módom abba a korba, hogy személyesen élhesse meg a dolgot."


Tehát egy szó jelentésváltozásának, jelentésbővülésének, egy fogalom átdefiniálódásának lehetünk tanúi. A képet kissé tovább bonyolító érdekesség, és a dolgok relativitását mutatja, hogy a Ságvári Endre Emléktúra "Teljesítménylapján" az a meghatározás volt olvasható, hogy hosszútúra. Ma már inkább a Kinizsi Százast és a legalább 100 kilométeres túrákat tekintjük hosszúnak, de léteznek a világon olyan extrém túrák is, melyek mellett még a Mátra 115 vagy a Rockenbauer 130 is rövid, könnyű sétának tűnhet.

S ha a Kinizsi Százas elsősége nem is teljesen egyértelmű, az bizonyos, hogy a jelenleg is létező hazai teljesítménytúrák közül a K100 tekint vissza a legnagyobb múltra.

(a kép forrása: Teljesítménytúra topik / Bence60)

Kapcsolódó bejegyzések:
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
A vörös csillagos Kinizsi Százas jelvény titka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése