2016. január 7., csütörtök

Lépcső Kupa

A Turistajelzés Bingó és a Kilométer Piramis után következzék valami egyszerűbb, ugyanakkor - szerintem - szórakoztató, kihívást és egy kis tervezést igénylő túramozgalom. Ez pedig nem más, mint a Lépcső Kupa, melynek lényege a - tádámm! - lépcsőzetesség.

A Lépcső Kupa megszerzéséhez az szükséges, hogy a túrázó egyre hosszabb túrákat teljesítsen, azaz minden egyes túrának hosszabbnak kell lennie az előzőnél. (Természetesen teljesíthető közben olyan túra is, mely eltér ettől a szabálytól, de a Lépcső Kupában csak az ezen lépcsőzetességnek megfelelő túrák számolhatóak el.)

[Remélem nem volt még ilyen, mert pofonegyszerű az ötlet - a szerk. megj.]

Aki egy éven belül 5 túrát teljesít így lépcsőzetesen, az Kislépcső fokozatot ér el, ha pedig 10 túrát, akkor Nagylépcső fokozatot. Egy évben akár többször is megszerezhetőek a fokozatok, például két Kislépcső, vagy egy Nagylépcső és egy Kislépcső, stb. (Minden egyes Lépcső Kupa megszerzésénél újraindul a lépcsőzetesség, azaz lehet rövidebb túrával kezdeni megint.)

A dolgot nehezíti, hogy a lépcsőben az egymást követő túrákra igaznak kell lennie az alábbi két feltétel EGYIKÉNEK:

1) Az egyik a Dunántúlon van, a másik pedig nem (pl. Vértes - Mátra)
VAGY:
2) Az egyik útvonala "körtúra" jellegű (azaz ugyanott van a rajt és a cél), a másik pedig lineáris (nem ugyanott van a rajt és a cél).

Az öt (vagy tíz) túra között kell lennie legalább egy Dunántúlinak, legalább egy Dunán-inneninek,  legalább egy körtúrának és legalább egy lineárisnak, vagyis minkét típusú "váltásra" szükség van a lépcsőben.

(Megjegyzés: a Turista Kékszalag Maxi, mely keresztezi a Dunát, "joker", azaz tetszés szerint tekinthető Dunántúlinak vagy Dunán-inneninek a Kupában.)

Egy lehetséges Kislépcső például:

január 9. Téli Körös 10 (Dunán-innen, kör)
január 16. Bartina 15 (Dunántúl, kör)
január 30. Téli Mátra M, 25,4 km (Dunán-innen, kör)
február 6. Börzsöny éjszakai 47 km (szintén Dunán-innen, viszont lineáris)
február 27. Mátra-lefagysz 58 km (Dunán-innen, kör)

Jó lépcsőzést!

(Megjegyzés: felmerült az a kérdés is, hogy mi van akkor, ha valaki egy nap, megszakítással teljesít több túrát, azaz egy lineáris túra közben egy körtúra rajtjába vetődik, és közben teljesíti azt is. Ez esetben a sorrendiséget a célbaérés ideje határozza meg, és így a lineáris túrának hosszabbnak kell lennie a körtúránál. Persze ez elég speciális eset, de gondoltam kitérek erre is.

A mozgalomban a hivatalos teljesítménytúrák és terepfutó rendezvények számolhatóak el. Külföldi túra is elszámolható, és valós földrajzi fekvésétől függetlenül Dunán-innen / Dunántúl szempontból "jokernek" számít, viszont egymást közvetlenül nem követheti két külföldi túra, még akkor sem, ha az útvonalvezetés jellegében váltás van.)

5 megjegyzés:

  1. Van valami díjazás is ?

    VálaszTörlés
  2. Természetesen igen :) Kitűző, oklevél és kupa is, és hamarosan teljesítői lista is lesz.

    VálaszTörlés
  3. Sanyi! A fenti példa nem jó, mivel a kislépcsőben hiányzik a Dunántúl, lineáris tétel! Üdv, Pedro - Bocs, hogy észrevettem! :-)

    VálaszTörlés
  4. Az nem baj ha hiányzik, nem kell feltétlenül minden "típusnak" lennie, a lényeg hogy mindig legyen a két egymást követő túra között "váltás".

    VálaszTörlés
  5. Elkészült a teljesítői lista is:
    http://turazokni.hu/lepcso-kupa/

    VálaszTörlés