2012. május 11., péntek

I love K100

A Kinizsi Százas - férfiasan csengő neve ellenére - nő képében jelenik meg előttem. Egy kicsit ő Odette, Madame Chauchat, De Renalné, Stifler mamája, vagy épp Lolita, vagy Albine, Paradou lakója a Mouret abbé vétkéből.

Mert milyen sokszor előfordul, hogy aki iránt szerelmet érzünk, nem törődik vonzalmunkkal, aki pedig belénk szeret, annak vágyódását mi tekintjük csupán apró bóknak, netán kellemetlenségnek (és bízunk mielőbbi elmúlásában), vagy esetleg észre sem vesszük, és akaratlanul elcsábítottunk közelünkben hevesen verő szíve nem zavarja meg nyugalmunkat.

Ehhez képest ritka, különleges egymásra találás, ami velünk történt. Pedig már az első találkozásunkkor egymáséi lettünk, s tudvalevő, hogy ez (bár egyértelmű jele a szimpátiának) nem feltétlenül jelent garanciát egy tartós kapcsolatra. Együttléteink ritkák ugyan (jövőre veled ugyanitt - súgjuk egymásnak búcsúzkodásainkkor), de szenvedélyesek: csaknem huszonnégy órát töltünk olyankor összefonódva, kilépve a hétköznapokból.

Eddig mind az öt várva várt alkalommal legényesen helytálltam egyszerre kifacsaró és feltöltő maratoni összebújásainkon, melyek tulajdonképpen olyanok, mint egy nagy kirándulás; ziháló, ütemes emelkedőkkel és káprázatos csúcsokkal. Lassan megismerem minden nőiesen igéző ívét, kanyarulatát; termékeny, buja testének hegyeit és völgyeit; minden jelzését, melyekkel egyre mélyebben vonz, vezet, szív magába.

S most ugyan még fiatalok vagyunk, szinte egyidősek, de úgy érzem, együtt fogunk megöregedni, s vágyakozásunk a sírig megmarad.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Százas - a motiváció
A Kinizsi Százas és a personal branding
A testmozgás izgalmai

3 megjegyzés: