2016. március 31., csütörtök

Egy különleges talált tárgy a Kinizsi Százas útvonalán

Barátnőmmel hétfőn bejártuk az Iszkiri 35 km-es távját visszafelé, azaz Tatától Szárligetig (na jó, egy kicsit lecsíptünk belőle, mert Bajtól indultunk és a nagyegyházi autópálya-aluljáróig mentünk, de nehezítettük a sétát azzal, hogy összegyűjtöttük a még kint maradt rendezési eszközöket, valamint igyekeztünk felszedni minden szemetet az útvonalról). Hősiesen gyalogolt; eddig még fele ennyi távot sem tett meg egyszerre.

A koldusszállási vadászházat elhagyva, a kéken a derékszögű elágazásban a pihenőnél (ahol a kéktúra pecsét is van), az út bal oldalán találtam a képen látható különleges tárgyat: egy tejeszacskót. 

Nincs rajta vonalkód, csak egy "Tejipar" felirat mindenféle cégjelzés nélkül, egy stilizált tehén és egy "a tej élet, erő, egészség" szlogen. Úgy gondolom, hogy a fél literes zacskó még a '80-as évekből maradhatott ott. Könnyen lehet, hogy az első Kinizsi Százasok valamelyik túrázója fogyasztotta.

Ami érdekes, hogy az akár 30 éves tejeszacskó szinte teljesen ép, a kilyukasztott / kiharapott sarkán kívül egy helyen foszladozik kicsit (a képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető). No meg az is érdekes, hogy hogy maradhatott ott ennyi időn keresztül, háborítatlanul.

Toplak Joe kiegészítése, és a tejeszacskó legvalószínűbb magyarázata:

"A '90-es évek eleje-közepe tájékán a Gerecse 50-en zacskós tejet osztogattak a vértestolnai műútnál. Én először csak '97-ben voltam rajta (meg még egyszer később), viszont Jávor Zolitól tudom, hogy attól kezdve gyakorlatilag a tejeszacskó jelzést kellett követni a túra útvonalán, annyira elszórták a résztvevők..."

Kapcsolódó bejegyzés:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése