2015. december 28., hétfő

A 2015-ös túraévem túraértékelése, mind túraszakmailag, mind emberileg, meg úgy általában

Nos. 2015-ben nem túráztam annyit. Viszont lett okosbicskám és Hoka csümőm, megtudtam hogy mi az a kendama (ismertebb nevén golyopács), valamint voltam disznóvágáson, továbbá a Rubik-kocka kirakási időmet egy perc alá vittem.

Nos. Bár nem túráztam annyit, megalapoztam a jövő évi jubileumaimat. Ezt úgy értem, hogy idén volt a kilencedik Kinizsi Százasom, a negyedik Rockenbauer 130-am és a negyedik Iszinik 100-am, ami a matematika jelen állása szerint, teljes indukcióval azt jelenti, hogy jövőre esély nyílik arra, hogy 2016-ban legyen a tizedik Kinizsi Százasom, az ötödik Rockenbauer 130-am, valamint az ötödik Iszinik 100-am.

Idén is megrendezésre került, jövőre pedig már harmadik alkalommal kerül megrendezésre elsőszülött túragyermekem, az Iszkiri 100 és résztávjai, továbbá idén került be az erdei köztudatalattiba a Budai Térképkör. Az Ixi Kupa is kezd fickósan kanonizálódni.

A Bakancsos Szurikáta Természetjáró Egyesületnek köszönhetően idén először írhattam alá elnökként papírokat, ami felettébb jó érzés (na jó, valójában semmi különös), valamint haladtam a könyvem írásával, mely A Kinizsi Százas útikalauza munkacímet viseli, és várhatóan ez lesz a végleges címe is.

Jeremcsuk Isti barátommal idén is gyalogoltam 100 km-t, ami a tavalyi 200 km-hez képest erős visszaesés, de nem baj, lesznek azért még 200-as túráink, túráim.

Ja igen, és túráztam mezítláb is, és szívtam sercegő szegfüves cigit, és 124 napos szériám van Duolingóban, és elkezdtem brendingelni a Csíkos Sikló T-Shirt Company-t.

Ennyike.

Jövőre kitűzött célok pedig: nyelvvizsga, könyvem kiadása, és persze a Kvíz nevet a végén! társasjátékot is ideje már pályára állítani, az Apatúra ötletét pedig leporolni.

Kapcsolódó bejegyzés:
Dicsekvés anyucinak
2014-es túraévem túrasikerei
Dik mennyit dzsaltam, vagyis a 2013-as túrastatisztikám, avagy az év, ami 2012-t is überelte, hinnye!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése