2013. szeptember 17., kedd

2013-as TTMR pontjaim

Az elmúlt napokban összeszámoltam, hogy hol is tartok a TTT (TTMR) pontok tekintetében idén, azaz a 2013-ban megtett kilométereimmel és legyőzött szintkülönbségeimmel hány pontot gyűjtöttem eddig össze. Az idei túraévem elég változatos volt és nem is terveztem túlságosan előre, vagy legalábbis többször módosult a koncepció: az esztendő legelején volt egy nagy nekilendülésem, amit aztán egy pár hónapos "otthon ülős" időszak követett, és a májusi Kinizsi Százassal kezdtem el újra komolyabban túrázni (Kinizsi Százas "mesterhármas", Kazinczy kísérlet, Kinizsi Dupla).

Idén nem lettem annyira a TTMR pontok gyűjtésének rabja mint tavaly, fő célnak először a Terep Százast tekintettem (azon végül nem vettem részt és nem is készültem fel rá, de 2014-re újra kitűztem magam elé ezt a célt), majd pedig a Kazinczy 200-at (annak aztán csak a feléig jutottam), de végül a Kinizsi Dupla sikeres teljesítésével úgy érzem, sikerült ebben az évben is elérnem valami - számomra legalábbis - fontosat, emlékezeteset.

Aztán ahogy írtam, a napokban eljutottam odáig, hogy azért összeszámoljam az eddigi pontjaimat (tavaly augusztus elején számítottam ki először az aktuális pontjaimat, akkor váltam "tudatosabb kilométergyűjtővé"), mert rájöttem, hogy az eddigi túráimmal van rá esélyem, hogy idén is összegyűjtsem a 2000 pontot, és ezzel megszerezzem az aranyjelvényt (és beugrott néhány "ha" is: ha sikerült volna év elején a Galyavár 110, ha nem törik bele a bicskám a Kazinczy 200-ba és ha a Kinizsi Dupla hivatalos teljesítménytúra lett volna, akkor már nem is kellene sok pontot gyűjtenem, így azonban még meg kell küzdenem jó néhány kilométerrel, emelkedővel).

Nézzük akkor sorban az eddigi idei túrámat, s hogy hol tartok eddig pontosan (talán egy, a tavalyihoz hasonló táblázatot is összeállítok majd később):

Január 5-én voltam a BUÉK 20-on (19,5 km, 847 méter emelkedő), majd még aznap éjjel a BHTCS-n (35 km, 1100 m), 13-án pedig a Téli Gyermekvasút 20 túrán (18 km, 580 m).

Februárban csak a Galyavár 110 kísérletem volt, ahol végül 15 helyett csupán 4 kört tettem meg (ezzel a Galyavár félmaratont teljesítettem, 22 km-el és 1440 méter szinttel).

Márciusban és áprilisban nem vettem részt hivatalos teljesítménytúrán (május közepén volt csak egy komolyabb nem hivatalos túrám, egy "Privát Gerecse 50"), aztán május 22-én a hetedik Kinizsi Százasommal (100 km, 2775 m) kezdtem újra a TTMR pontok gyűjtögetését.

Júniusban aztán három legalább száz kilométeres túrán is voltam: elsején a Nagyszombati Százason (100 km, 2800 m), 8-án az Árpád vezér 130-on (123 km, 3050 m), 21-én pedig a Kazinczy 100 Regmec túrán (105,5 km, 4060 m).

Július 7-én a Szuperkatlan túrán (30 km, 1200 m) voltam szalagozó és pontőr, meg előtte be is jártuk a túrát, így ez hivatalos teljesítésnek számít, és ekkor került sor eddigi túraéletem csúcsteljesítményére, a Kinizsi Duplára is, de az ugye nem számít bele a pontokba.

Augusztus 3-án a Rockenbauer 130-on (129,6 km, 2640 m), 19-én pedig a Gyermekvasút nyomában éjszakai túrán (21,7 km, 890 m) vettem részt.

Ez összesen (ha jól számoltam) 704,3 km és 21382 méter emelkedő, azaz 1023 TTMR pont, ami épp az ezüstjelvényhez elég. Itt tartok tehát jelenleg, és össze kell szednem magam a további csaknem 1000 pont eléréséhez, így aztán össze is állítottam a "túranaptáram", hogy idén még mely túrákra szeretnék menni (az Iszinik 100 mindenképp szerepel közöttük, és a Prágai Százas is).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése