2013. június 29., szombat

Nekem 19 cm

Ritkán szoktam testi paramétereimet, tulajdonságaimat méregetni, de egy ismerősöm Facebook üzenőfalán olvasott "mekkora a boka mobilitásod" kérdés mégis felkeltette az érdeklődésemet. Eddig nem foglalkoztatott a dolog, sőt még csak nem is hallottam a boka mobilitás titokzatos fogalmáról, de mint egy cikkből kiderült, ez rendkívül fontos kérdés, ami mellett nem lehet csak úgy, egy váll- vagy bokarándítással elmenni. Pláne egy teljesítménytúrázónak. Hiszen a bokánktól indul a "kinetikai láncunk", ráadásul a bölcs kínaiak mondása szerint "a halál a lábfejnél kezdődik", hasonlóan a magyar "feldobta a talpát" mondáshoz is. Itt már éreztem, hogy nincs mese, meg kell mérnem centire pontosan, hogy minden rendben van-e. A boka mobilitás egyébként azt mutatja meg, hogy mekkora a boka ízület mozgékonysága. Nekem 19 cm lett az eredmény, ami nem tudom hogy sok-e vagy kevés, de legalább szimmetrikusan ennyi lett mindkét bokámra (közben jobban átolvasva a cikket kiderült, hogy 10-15 cm számít átlagosnak, szóval a 19 centimmel nagy király vagyok).

A mérés menete a következő:

- ereszkedj féltérdre – kitörés -  a fal előtt, az elől lévő lábfej és térd a fal felé mutat, a sípcsont merőleges szögben a talajhoz képest
- a nagylábujj távolsága a faltól legyen 2-3 cm kezdetnek
- érintsd meg a falat a térdeddel úgy, hogy az elől lévő láb teljes mértékben a padlón marad, különös tekintettel a a sarokra
- ha a sarok elmozdulás nélkül sikerül megérinteni a falat, növeld centinként a távolságot
- a legkisebb elmozdulás a mozgástartomány végét jelenti, amit le is tudsz mérni


Kapcsolódó bejegyzések:
Kemény voltam háromszor egymás után
Dicsekvés anyucinak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése