2012. július 25., szerda

Újabb kihívások: Tátra és Rocky

Öcsémmel hétvégén megyünk egy túrára a Tátrába (túratársaim közül ott lesz Pataporc is). Már elég rég jártam arra, tán tizenévesen, még édesapámmal, több mint húsz évvel ezelőtt. Azóta nem is kirándultam magashegységekben (legfeljebb képzeletben, Benedek István Csavargás az Alpokban c. regényét olvasva), így egy kis időutazásról, gyermekkori emlékek, emlékképek felidézéséről is szól majd a "via ferratákkal" tarkított 25 kilométeres séta.

Következő hétvégén pedig a Rockenbauer Pál emlékúton Zalában túrára, azaz a "Rockyra" megyek. A 130 kilométeres táv teljesítését már jó ideje tervezem; sokáig azt hittem, hogy az lesz majd az első száz kilométer feletti túrám, de végül a Mátra 115 megelőzte.

Az ősz pedig majd elhozza az Iszinik 100-at is, mely talán - többek között a Mátrabérccel, a Mátra 115-tel és immár hat Kinizsi Százassal a hátam mögött - most már nem fog kifogni rajtam...

Kapcsolódó bejegyzések:
Túrabeszámoló a Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130 teljesítménytúráról
Első teljesítménytúrám a Tátrában: Magas-Tátrai Barangolások

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése