2012. március 25., vasárnap

Camelbak Vértesi Terep(fél)maraton

Ma futottam le életemben harmadszor a félmaratoni távot, és ez volt az első alkalom, hogy ezt nem urbánus környezetben, a Margitsziget kiépített, sík és bársonyos "vörös szőnyegén", futóútján tettem, hanem a természetben, turistajelzéseket követve erdei földutakon, ösvényeken, nyomokban aszfalton (ráadásul egy hivatalos terepfutó rendezvényen, a Camelbak Vértesi Terepmaraton félmaratoni résztávján).

A versenyre elég spontán módon jutottam: úgy történt, hogy Pataporc, a futótársam (igaz, még csak egyszer voltunk együtt futni, de tervezzük a folytatást) jelentkezett erre a rendezvényre, viszont úgy alakult, hogy mégsem tudott indulni. Ezért felajánlotta, hogy menjek helyette én, s éltem a váratlan lehetőséggel (amit ezúton is köszönök).

A Margitszigethez képest lényeges, bár cseppet sem meglepő eltérés volt, hogy a terep nem teljesen sík volt, hanem azért adódtak benne emelkedők, összesen 428 méternyi a 20,6 kilométeres távon. Terepfutó cipőt még nem szereztem be, így az Adidas Torsion ZX 8000 SP-mben kocogtam. Az időm - magamhoz képest - elég jó lett, azt hittem, jóval lassabb leszek: 2 óra 33 perc alatt jutottam vissza Szárra, a sportcsarnokba (összehasonlításképpen: az első félmaratonomat a Margitszigeten 2 óra 24 perc alatt, a másodikat pedig 2 óra 13 perc alatt futottam le). Az erdei félmaraton szintideje egyébként 3 és fél óra volt.

A második ellenőrzőponton, nagyjából a táv felénél találkoztam Sistergővel, aki pontőr volt, váltottunk is pár szót. Jó volt őt is újra látni, visszaemlékeztem az Iszinik 100 próbálkozásomra (most már, ennyi edzés, futás után tán az a túra sem lenne akkora akadály, mint amekkorának akkor tűnt).

A komfortérzetem szinte tökéletes volt végig, aránylag kényelmes, könnyed tempóban kocogtam, amit tartani is tudtam. A táv elején, a Körtvélyesre vezető út emelkedőin volt néhány szakasz, ahol bele- belegyalogoltam (némileg mentségemre szolgál, hogy az előttem haladók is gyalogoltak, persze ez inkább csak kifogás), de utána végig kocogtam. Kiderült az is, hogy a túrázásra használt hátizsákom futóhátizsáknak is tökéletes.

Azt még nem tudom, hogy ezzel a rendezvénnyel elkezdődött-e hobbi terepfutói pályafutásom, vagy a kocogást illetően megmaradok inkább a Margitszigetnél, erdőjárást tekintve pedig a gyalogos teljesítménytúráknál, de az biztos, hogy nagyon jól éreztem magam, és ez is egy újabb lépcsőfok volt az idei Kinizsi Százasra (és tán a Mátra 115-re) való felkészülésemben.

Kapcsolódó bejegyzés:
Sprint

2 megjegyzés:

  1. Én is gratulálok az első terepfutásodhoz! Nagyon jó időt mentél, ügyes vagy!

    VálaszTörlés