2012. február 17., péntek

A Kinizsi Százas blog első éve

Körülbelül egy éve, hogy elkezdtem rendszeresen vezetni a Kinizsi Százas blogot, bár e webnapló születésének időpontját nem is olyan egyszerű meghatározni.

Az elindítása ugyanis már 2009 júniusában eszembe jutott, akkor írtam az első bejegyzést, de ezután hosszú szünet következett, és csak bő másfél évvel később, 2011 januárjában nyúltam újra a bloghoz, aminek az adott apropót, hogy elkészítettem a Kinizsi Százas kvízt és összeállítottam, megszerkesztettem a kinizsi-szazas.lap.hu oldalt.

Az igazi "áttörés" 2011 márciusában történt, amikor nagy erővel álltam neki az írásnak, tartalomépítésnek. Abban a hónapban 21 bejegyzés született (ami azóta persze már nem példa nélküli, hiszen több olyan hónap is volt, hogy ennél is több posztot írtam a blogba; 2011-ben összesen 217 írás látott napvilágot).

Később aztán a korábbi, 2007-es, 2008-as, 2009-es és 2010-es Kinizsi Százas teljesítéseimet is megemlítettem egy-egy rövid bejegyzésben (emiatt úgy tűnhet, mintha már 2007-ben elkezdtem volna vezetni ezt a blogot), az első részletes beszámolót pedig a 2011-es, ötödik teljesítésemről írtam, az akkor már javában aktív és "feltörekvő" webnaplóba.

Elkezdtem magam egyre jobban beleásni a Kinizsi Százas történetébe, a túrákkal kapcsolatos információkba. Elkészítettem a Nagy Kinizsi Százas táblázatot, egy érdekes interjút Kovalik Andrással, a túra egyik atyjával, majd lett egy (még csiszolandó) társasjáték ötletem is a túrával kapcsolatban.

A Kinizsi Százassal kapcsolatos konkrétumok és a szorosan a túrához kötődő gondolatok mellett írtam több "túra-matematika" témájú bejegyzést, melyek a számok, nagyságrendek iránt fogékonyak számára lehetnek érdekesek, míg másokat a trekking'n'style vagy a márkatörténet rovat írásai köthetnek jobban le.

A blog látogatottsága már a tavalyi Kinizsi Százas környékén erősen megnövekedett és valamennyire ismert lett ez a webnapló, várhatóan ebben az évben - a túra közeledtével - a forgalom még jelentősebb lesz, hiszen már egy élő, bejegyzésekben gazdag és némi múlttal rendelkező blog várja az olvasókat (a legtöbben egyébként egy, a Kinizsi Százashoz nem túl szorosan kapcsolódó, hátborzongató posztot, a Gyatlov-túra tragédiáját olvasták, és a világ legdrágább túrabakancsára is sokan kíváncsiak voltak).

Visszakanyarodva a korábbi K100 "gyaloglataimhoz": mielőtt a sikerszériám után kezdhettem volna magam egy kicsit "szuperhősnek" érezni a zsinórban ötből öt teljesítésem okán, 2011 végén és 2012 elején a kudarcba is sikerült belekóstolnom, amikor az Iszinik 100-zal (majd pedig a Börzsöny éjszakai teljesítménytúrával) bizony meggyűlt a bajom. Ezek azonban "személyiségformáló hatásúak" voltak, úgy erősítettek testben és lélekben, hogy közben rádöbbentettek gyengeségeimre, további fejlődésre ösztönöztek, így remélem, hogy előbb-utóbb ezekkel a túrákkal kapcsolatban is sikeres teljesítésről számolhatok majd be. Sőt tervezem, hogy még idén egy 100 kilométer feletti gyaloglatba is belevágom a fejszém, pontosabban a bakancsom és a túrabotom.

Röviden ennyit blogom történetéről és a terveimről. A közelgő (hiszen már kevesebb mint 100 nap van hátra) Kinizsi Százasra jó felkészülést kívánok e blog minden olvasójának!

(Én most egy ideig a futásra koncentrálok, hogy azzal is erősítsem magam; idén megpróbálom - életemben először - lefutni a félmaratont a Vivicittá alkalmával; a következő túra pedig, amin biztosan ott leszek, és ami barátságos szintkülönbségével már nem fog úgy kifogni rajtam, mint az extrém Börzsöny éjszakai, a Gerecse 50 lesz; bevallom, a Gerecse 50-nel kapcsolatban kicsit összefolynak az emlékeim, tizenhét-tizennyolc évesen mintha teljesítettem volna, de öcsém szerint keverem a Vértes 50-nel - amit biztosan teljesítettem akkoriban -, így meglehet, hogy az idei lesz az első Gerecse 50-em.)

Kapcsolódó bejegyzések:
Egyre szűkebb elit
A Kinizsi Százas és a personal branding
A Kinizsi Százas és a számok (és a pasaréti lelkész)
Kinizsi Százas FAQ (azaz GyIK: gyakran ismételt kérdések)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése