2012. február 19., vasárnap

Gerecse 50

Ahogy néhány bejegyzéssel ezelőtt, a Kinizsi Százas blog első esztendejéről és a terveimről szóló poszt végén említettem, elhatároztam, hogy 2012-ben megyek majd a Gerecse 50 teljesítménytúrára is, mely április 28-án kerül majd megrendezésre (egy hónappal az április elsejei Vivicittá után, ahol úgy tervezem, hogy lefutom majd a félmaratoni távot; és három héttel a május 19-20-i Kinizsi Százas előtt).

Kamaszkoromban, a '90-es években ugyan voltam néhány 50 kilométeres (és pár hosszabb-rövidebb) teljesítménytúrán, például a Vértes 50-en is, de azt hiszem, a Gerecse 50 eddig kimaradt a trófeáim közül. És bár a Kinizsi Százast már 2007. óta rendszeresen teljesítem, más túrákra azóta csekély időt és figyelmet fordítottam, így a K100 árnyékában a Gerecse 50 sem mozgatta meg nagyon a fantáziámat. Pedig az ország legnépszerűbb teljesítménytúrájáról van szó, mely persze a barátságosabb távnak is köszönheti, hogy jóval többen indulnak rajta, mint a K100-on, és a teljesítési aránya is magasabb.

A Gerecse 50 múltja is csaknem olyan jelentős, mint a Kinizsi Százasé: míg az első K100 1981-ben került megrendezésre, addig az első 50 kilométeres gerecsei körtúra, hazánk második teljesítménytúrája (és a félszáz kilométeresek között így a legelső) egy évvel később.

(Közben rájöttem, hogy mi okozhatta bizonytalanságomat, hogy voltam-e már tizenévesen a G50-en vagy sem: most felidéződő emlékeim szerint édesapámmal és öcsémmel a túra egy - tán 20 kilométeres - résztávján vehettünk részt valamikor a '90-es évek közepén.)

Így hát a Kinizsi Százas (eddig 5 teljesítés), a Balaton-átúszás (szintén 5), a Vivicittá (2) és a Lokomotív 424 (1) mellett ezentúl a Gerecse 50 teljesítéseket is elkezdem gyűjteni (és remélem, hogy hamarosan az Iszinik 100-akat és a Börzsöny éjszakai teljesítménytúrákat is).

Kapcsolódó bejegyzések:
Gerecse 50 térkép
Túrabeszámoló egy Gerecse 40-ről

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése