2011. október 30., vasárnap

Idei tizenkettedik futásom a Margitszigeten

Hosszú kihagyás után péntek kora délután újra futottam a Margitszigeten, az Iszinik 100-ra készülődve. Legutóbb június végén kocogtam körbe a szigetet, s ahogy akkor, most is két kört futottam, kényelmes tempóban, végig a "komfort zónámban" maradva (bár belátom, olykor ki kell lépni belőle). Pontosan nem mértem ugyan az időt, de nagyjából 1 óra 5 perc alatt tehettem meg a bő 10 kilométeres távot az Adidas Torsion "papagáj cipőmben".

Közben Petőfi Rádiót hallgattam; zeneileg lemaradtam az elmúlt időszakban; most, futás közben hallottam először pl. a Hősök Ikon dalát - tán a Buda felőli oldalon, a teniszpályáknál kocogtam az Ákos dalait feldolgozó és újraértelmező rapnótára.

A napom nekem is felragyogott, az idő kellemes volt, a hangulatom idilli, a futósétányon repülve Az eltűnt idő nyomában c. regényfolyam Swann kötetének - ha jól emlékszem - vége, Swann sétája a Bois du Boulogne-ban jutott eszembe.

Kapcsolódó bejegyzés:

2011. október 26., szerda

A Kinizsi Százas és az erő

Az idei Kinizsi Százason egy túratársammal beszélgetve szóba került - pontosabban ő mondta, én csak némi büszkeséggel és (ál)szerény mosollyal hallgattam -, hogy a K100-on indulók és főleg a túrát teljesítők egy válogatott társaság, akiket az "átlagemberek" tömegéből kiemel a természet szeretete, a különleges kihívások keresése, kitartás, céltudatosság. S hogy ezen értékek, melyeket a Kinizsi Százas sikeres teljesítése feltételez és megkövetel, a hétköznapokban is kamatoztathatóak.

Valóban: a Kinizsi Százas erőt ad. Nem csupán testi erőt, hanem lelkit is. Segít átlendülni a mindennapi élet hullámvölgyein és akadályain, kudarcok után felállni a padlóról, olykor újrakezdeni dolgokat. Egy biztos pont, "lelki menedék [...], mint Mekka a zsidóknak, vagy mint Kentucky a csirkéknek", ahogy Ali G mondaná.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Százas - a motiváció
A Kinizsi Százas és a personal branding
Mitől függ, hogy valaki tudja-e teljesíteni a Kinizsi Százast?
P*ncimágnes-e a Kinizsi Százas teljesítése?

2011. október 21., péntek

Frissült a Kinizsi Százas teljesítői lista

A napokban frissült, azaz kiegészült a 2011-es adatokkal a Kinizsi Százas teljesítői listája (a listát Győri Jenő vezeti, aki 1981-től 2011-ig az összes Kinizsi Százas túrát teljesítette, a 2008-as kivételével).

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. október 20., csütörtök

A neandervölgyi ember jól bírta volna a Kinizsi Százast

Korábban azt feltételezték, hogy a neandervölgyi ember rövid lábszára miatt "rossz túrázó" lehetett, a Johns Hopkins Egyetem antropológusainak legújabb kutatásai szerint viszont épp ellenkezőleg: a rövid lábszár hatékonyabb mozgást tett lehetővé az emelkedőkön és lejtőkön. Így a neandervölgyi ember a Kinizsi Százas 2775 méteres szintkülönbségével is könnyedén megküzdött volna.

Kapcsolódó bejegyzés:

2011. október 19., szerda

Egy hónap az Iszinik 100-ig

Már csak egy hónap van hátra a 2011-es Iszinik 100 teljesítménytúráig, mely november 19-én kerül - hivatalosan - másodszor megrendezésre (2008-ban volt az első hivatalos Iszinik 100). Nekem ez lesz az első "fordított Kinizsim".

Kapcsolódó bejegyzések:
Az Iszinik 100-hoz vezető lépcső
Apa-fia képregény az Iszinik 100-ról
Az Iszinik 100 vélt nehézségei
Frissült az Iszinik 100 honlapja

2011. október 18., kedd

A Gyatlov túra tragédiája

Figyelem, ezt a bejegyzést csak borzongást kedvelőknek ajánlom!

1991-ben a Kinizsi Százas teljesítménytúrán eltűnt kilenc túrázó.
A bányahegyi ellenőrzőpontot még érintették, utána azonban nyomuk veszett, és azóta sem kerültek elő...

Ez persze nem igaz. Szerencsére a Kinizsi Százashoz nem kapcsolódik ilyen tragédia (bár ez a konspirációs teóriák ill. megmagyarázhatatlan események kedvelőiben kelthet némi hiányérzetet). De ha nem is 1991-ben, hanem 1959-ben; nem májusban, hanem februárban; s nem hazánkban, hanem a Szovjetunióban, az Urál hegységben valóban megtörtént egy különös, máig sem tisztázott esemény, melyről a Konteo blogban találtam egy rövid említést, de hamarosan valószínűleg egy teljes, önálló bejegyzés is születik majd Tiboru tollából a Gyatlov (Dyatlov/Djatlov) túra tragédiájáról.
(frissítés: íme Tiboru posztja)

Tehát 1959 februárjában történt, hogy kilenc tapasztalt túrázó, pontosabban hegymászó és síelő életét vesztette az Urál hegységben, a nem túl jól csengő nevű Halál-hegy (Kholat Syakhl) lábánál. A csapatot, mely elsősorban az Uráli Egyetem hallgatóiból állt, Igor Gyatlov vezette a többnapos túrán. Cseppet sem hétköznapi módon lelték halálukat: a hátrahagyott nyomok arra utaltak, hogy egyik éjjel sátraikat rejtélyes okból, pánikszerűen elhagyták (az egyik sátor oldalát belülről felvágva), anélkül hogy lett volna idejük rendesen felöltözni. Félmeztelen hulláikat több száz méterre a sátraktól, egymástól távol találták meg. Halálukat kihűlés okozta (ami -30 fokban nem csoda), azonban néhány holttesten súlyos sérülések nyomait is felfedezték, melyek mintha pl. autóbalesetből származtak volna. Autó azonban nem járt arra, ahogy a lábnyomok alapján más emberek sem. Egyes források szerint az egyik hullának (egy nőnek) kivágták a nyelvét, több holttest erős radioaktív sugárzást mutatott, bőrük színe elsárgult, hajuk pedig elszürkült.

Egyetlen túlélő maradt: a csoporthoz eredetileg tartozott egy tizedik túrázó, Jurij Judin is, ő azonban megbetegedett, ezért néhány nappal korábban visszafordult, illetve egy előző szálláshelyen maradt - így a végzetes táborhelyen már nem volt ott a többiekkel. Ezen a fotón búcsúzás közben látható a kép jobb szélén (a háttérben, a kép bal szélén pedig a túravezető, Gyatlov van).

Egy teória szerint a csapat egy kísérleti fázisban lévő, hordozható reaktort vihetett magával a túrára (tán ennek tesztelése lehetett útjuk valódi célja is, amit esetleg nem is sejtettek), ez látta el őket elektromos energiával a szamovárban való teafőzéshez valamint a sátrak fűtéséhez és világításához, azonban a reaktor valamitől megsérült, s a vészhelyzet felismerése és sugárterhelésük okozta pánikszerű menekülésüket.

(Megjegyzés: ilyen eszköz, "radioaktív izotóppal fűtött termoelektromos generátor" valóban létezik, főleg űrszondákban használatos).

Van egy olyan teória is, mely szerint maga Horálki János extrém túravezető és bérijesztgető rémisztette meg őket (lásd YouTube videó), ezért rohantak úgy el az orosz télben, éjszaka közepén bakancs, kabát, sapka és sál nélkül. Horálki János mellett még a jeti és az "ufók" is felmerülnek lehetséges elkövetőkként; más információk szerint a környéken épp katonai (nukleáris) kísérlet zajlott, és a túrázók rosszkor voltak rossz helyen.

(De nem ők voltak az elsők, és nem is az utolsók, akik szerencsétlenül jártak a Halál-hegy környékén: egy régi manysi legenda szerint ott már korábban is meghalt kilenc ember - innen eredhet a hegy neve -, 1991-ben pedig nem messze onnan lezuhant egy repülőgép.)

S végül egy lehetséges magyarázat a skeptoid.com-ról: lavina hangját vélhették hallani (ami valójában lehetett repülőgép vagy katonai robbantás hangja is), álmukból felriadva emiatt menekültek el többen hirtelen a sátrakból. A sötétben, hidegben pánikba esve elvesztették tájékozódási képességüket és megfagytak. A többiek a keresésükre indultak, de valamivel távolabb egy valódi lavinába futottak bele, ez okozta súlyos sérüléseiket és halálukat.

Mindezekről bővebben majd Tiboru ír a Konteo blogban, de az Újra meg újra blogban is jelent meg a témáról egy bejegyzés másfél éve (frissítés: egy újabb poszt a témáról a nyest.hu-n, nyelvészeti megközelítésből).

2011. október 16., vasárnap

A szenvedés útja

Tegnap éjszaka, épp a Via Dolorosa (Szenvedés útja) túrán, a Mátrában eltévedve öcsémmel egy meredek hegyoldalon haladtunk, a lecsúszás kockázatával.

Milyen furcsa: az ember az egészségéért, annak megőrzéséért éppen a testi épségét kockáztatja. De ha biztonságos helyen halad, egy hosszú úton akkor is fájdalomnak, fáradtságnak teszi ki magát, s csak ez vezethet a cél boldogságához. A túra utáni kellemes fürdőt is az azt megelőző szenvedés kontrasztja teszi még élvezetesebbé, vagy egyáltalán: megérdemeltté. Mint Zorán dalában: egy pohár vizet is csak a szomjazás sivataga (de legalábbis egy nehéz emelkedő) után tudunk értékelni igazán.

Úgy tartják, az igazán szép versek is lelki szenvedés, szomorúság állapotában születnek, tehát nem csak a sportban, hanem a művészetben is a fájdalom az, ami igazán építő.

(A Via Dolorosa túra elnevezése ugyanakkor elsősorban értelmetlen szenvedésekre, a recski kényszermunkatáborra utal, melynek helyén ma emlékpark van, amit érint a teljesítménytúra.)

Kapcsolódó bejegyzések:

Via Dolorosa 75 teljesítménytúra

Öcsémmel szombaton (terveinknek megfelelően) voltunk a Via Dolorosa (Szenvedés útja) 75 km-es teljesítménytúrán a Mátrában, az Iszinik 100-ra való felkészülésem jegyében. Most fényképezős hangulatomban voltam, sok fotót készítettem, részben olyanokat is, amelyeken a Mátrai Erőmű és magasfeszültségű távvezetékek valamint tartóoszlopaik is láthatóak a tájban; úgy tudom hogy van is egy ilyen tájfotózási stílus vagy műfaj, mely az ember alkotta ill. indusztriális elemek megjelenítésére koncentrál, de legalábbis nem tartja ezeket tabunak. A túrázók öltözködésében pedig felfigyeltünk egy új "trendre", a kissé extrém kinézetű, de állítólag kényelmes Hoka cipőre.

A túra Abasárról indult, érintette többek között a Markazi-várat és tavat, a Recski Nemzeti Emlékparkot, a huncut nevű Csiklósd-kutat, Parádsasvárt, az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt, majd visszatért Abasárra.

Többek között ezek voltak tehát a Via Dolorosa által érintett helyek, mi azonban csak Parádsasvárig gyűjtöttük az ellenőrzőpontokon a sünis pecséteket és követtük a jelzéseket, utána nem sokkal sajnos - már sötétedés után - eltévedtünk, és szégyen vagy sem, de nem találtunk el a Kékestetőig. Már csak pár kilométerre lehettünk a Kékestől, amikor néhány kidőlt fa okozta a "vesztünket": mire átértünk a kidőlt fatörzsekkel nehezített szakaszon, elvesztettük a jelzést és a tájékozódási képességünket. Murphy egy eddig íratlan, de immár leírt törvénye is érvényesült: amikor még jól haladtunk a jelzett úton, még láttuk a kékestetői kilátótorony vöröslő fénypontjait is a messzeségben, de amint eltévedtünk, a kilátó fényeit sem láttuk többet (addigra már nyilván valamelyik közeli hegycsúcson volt, a sűrű erdő takarásában). Feltehetően fejlámpák fényeit láttuk ugyan egyszer-kétszer imbolyogni a távolban, de attól a társaságtól egy mély völgy választott el minket.

A sötét erdőben átfutott az agyamon pár X-akták epizód, az Ideglelés és még néhány klasszikus thriller és horror, de szerencsére nem lógtak az ágakon vudu babák vagy keresztek (pedig egy tréfás kedvű erdei dekoratőr azokkal alaposan megviccelt volna minket), nem volt hirtelen zaj, és a tipikus fehér ruhás kislány vagy sötét árny sem lebegett vagy suhant el előttünk, így aztán megnyugodtam. Épp előző nap láttuk a Végső állomás 5-öt, még jó, hogy abban nem volt erdei jelenet (a Gyatlov túra tragédiájáról pedig csak később olvastam). Megcsörrent a telefonom is, pont a lelkész hívott, elmeséltem neki a kalandos helyzetet - tán imádkozott is értünk, amit ezúton is köszönök.

Térkép természetesen volt nálunk, de nem sokat segített, ahogy az öcsém telefonjába épített kezdetleges (nem GPS) navigáció sem, mert csak kb. 2-3 kilométeres körzetben tippelte meg a helyzetünket. Iránytűt épp nem vittem magammal, de még mohát sem találtunk a fatörzseken, hogy legalább abból következtettünk volna az északi irányra. A Turista tereptan c. könyv, amit mostanában olvasgatok pont nálam volt, de eddig inkább csak érdekességképpen olvasgattam semmint hogy mélyen magamévá tettem volna a benne rejlő ismereteket, így aztán úgy érzem, az sem húzott volna ki minket a bajból.

Az a helyzet is előállt, mint ami A csendőr New Yorkban c. Louis de Funes klasszikusban, amikor az óceánjáró hajón bolyong Lütyő, Fityesz meg a többiek: azt hittük, jó irányba megyünk, de végül egy olyan kereszteződéshez értünk, ahol már jártunk. Egyszer láttam az Indexen egy ezzel kapcsolatos videót is, mely szerint csukott szemmel nem tud az ember egyenesen menni (még egy tájékozódási futó vagy egy vak sem), előbb-utóbb irányt téveszt. Mi ugyan nem csukott szemmel mentünk, hanem csak sötétben (fejlámpával persze), mégis így jártunk.

Épp néhány bejegyzéssel ezelőtt gondolkodtam el azon, hogy milyen lesz, amikor majd egyszer beletörik a Kinizsi Százasba a bicskám vagy esetleg már el sem indulok a száz kilométeres túrán - hát tessék, falra festettem az ördögöt, és eljött az a túra, amit nem tudtam, nem tudtunk teljesíteni. Szerencsére ezt a kirándulást mindössze edzésnek szántam az Iszinik 100 előtt, így a kudarc feldolgozása nem igényel komoly "gyászmunkát", sőt, így utólag, de már ott az erdőben bolyongva is inkább a kalandot, az izgalmas, ritka szituációt láttam a helyzetben. Élelmünk és innivalónk volt bőven, és a hűvös éjszakára is felkészültünk ruházatilag.

Aztán öcsém feltalálta magát, és rájött, hogy az egyik régen látott unokatesónk a környéken dolgozik egy neves erdei üdülőben, és hozzá könnyebben eltalálunk, mint a Kékestetőre. Így is lett, szinte pár perc séta alatt már a fűtött szállodában voltunk (ami A varázshegy c. Mann-regényt juttatta eszembe). Kicsit szégyelltem magam, hogy a kedves és segítőkész rokont csak ilyen "vészhelyzetben" keressük fel. A falon lógott egy régi naptár, melyről épp Balatonboglárnak, a Balaton-átúszás célállomásának a térképe nézett ránk.

A túra egyik rendezőjét felhívtuk, és elmondtuk neki, hogy feladtuk a túrát (már korábban, az eltévedésünk után nem sokkal is értesítettük a helyzetről). Felajánlotta, hogy a túra 50 kilométeres változatának emléklapját és kitűzőjét átvehetjük, de ahhoz vissza kellett volna mennünk reggel Abasárra, így inkább lemondtuk róla. Ez a felajánlás egyébként kedves gesztus volt, bár már átitatódtam a Kinizsi Százas azon elvével, mely szerint ilyenkor nem érdemli meg az ember egy másik, rövidebb túra kitűzőjét és emléklapját, hiszen nem az 50 km-es, hanem a 75 km-es távon indultunk, azt vállaltuk és azt nem teljesítettük.

A kudarc ellenére szép élmény volt a túra, amit az eltévedés még különlegessé, kalandossá és emlékezetessé is tett - viszont az Iszinik 100-on és a Kinizsi Százason remélem, hogy sosem fordul majd velem elő ilyesmi.

Kapcsolódó bejegyzés:

Trekking'n'style rovat: Hoka terepfutó cipő

Szombaton a Via Dolorosa 75 km-es teljesítménytúrán két túratársamon is láttam egy különleges lábbelit. Vastag és láthatóan rugalmas, puha talpával első ránézésre valami "űrhajós cipőnek" vagy furcsa, felfújt csizmának tűnt (főleg az először látott neonzöld példány), de aztán kiderült: ez egy speciális túra- ill. terepfutó cipő, a neve, azaz márkája pedig Hoka. A talpa viselői szerint valóban nagyon rugalmas, és az egész cipő rendkívül könnyű és kényelmes. Én ugyan egyelőre jól megvagyok a La Sportiva bakancsommal (és az Adidas Torsion futócipőmmel), de egyszer majd lehet hogy beszerzek egy ilyen innovatív cipőt.

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. október 14., péntek

A Kinizsi Százas lottószámai

Az ötöslottón a telitalálatra az esély nagyjából egy a negyvennégymillióhoz. Ezt úgy is el lehet képzelni, mintha a Kinizsi Százas teljes útvonalán, Békásmegyertől Tatáig végigfutna egy száz kilométer hosszú könyvespolc, rajta szorosan egymás mellé tett itinerekkel (túrafüzetekkel), de a negyvennégymillió füzet közül - mert körülbelül ennyi férne erre a képzeletbeli polcra - az egyik hibásan, üres belső lapokkal került volna ki a nyomdából, s nekünk ezt az egy füzetet kellene találomra kiválasztanunk. A polc egyetlen méterén 440 itiner sorakozna, s már ennyi közül választva is nagy szerencse kellene a helyes tippeléshez, ráadásul azt sem tudjuk, hogy melyik kilométer melyik métere az, amelyik azt a bizonyos füzetet rejti...

Aki ennek ellenére mégis szereti a lottón próbára tenni a szerencséjét, s úgy érzi, a lottózás túlmutat a puszta matematikán és valószínűségszámításon (és ezért a nyerés esélye jóval nagyobb, mint ahogy azt a fenti "elrettentő példa" alapján hihetnénk), annak érdemes megpróbálkoznia a K100 kínálta számokkal is. Az ez évi, 31. Kinizsi Százas május 28-án volt, ezek az információk három értéket is rejtenek: az 5-öst, a 28-ast és a 31-est. Az első K100 túra pedig 1981-ben került megrendezésre, ebben az évszámban pedig a 19-es és a 81-es rejtőzik. Ha úgy tartja kedvünk, valamelyik számot felcserélhetjük a sikeres teljesítéseink számával is (esetemben ennek nem lenne értelme, mivel éppen 5, ez pedig már szerepel a listában), és máris a Kinizsi Százas "lottószámainkkal" játszhatunk.

Kapcsolódó bejegyzések:
Mennyi 100 kilométer, és mennyi 2775 méter?
A Kinizsi Százas és a számok (és a pasaréti lelkész)

2011. október 13., csütörtök

Trekking'n'style rovat: Reebok retro bakancs

Egyszerre divatos és múltidéző Reebok bakancs a gyártó Classics vonalából. A Night Sky Mid nevű lábbeli Thinsulate hőszigetelő béléssel rendelkezik, így akár az Iszinik 100 teljesítménytúrán is viselhetőek.

Kapcsolódó bejegyzések:

Trekking'n'style rovat: Oakley katonai bakancs

Oakley katonai bakancs (MK-II Assault Boot) Vibram talppal, elitalakulatok számára tervezve (a Vibram talpról, márkáról ebben a bejegyzésben olvashatsz). Kialakítása a hagyományos katonai bakancsokkal szemben könnyű, rugalmas és ergonómikus.

Az utolsó Kinizsi Százasom

Az utolsó Kinizsi Százasom közben valószínűleg nem fogom tudni, és még csak sejteni sem, hogy az az utolsó - ahogy olykor egy csókról, szeretkezésről, vagy egy beszélgetésről sem tudjuk, hogy az most épp az utolsó. Legalábbis vele az utolsó. Vagy - mert így is eshet - számunkra is az utolsó, úgy egyáltalán.

Egyszer eljön az a Kinizsi Százas is, amit "elvesztek". Ahol megszakad a sikerszériám. Ahol alulmaradok a távolsággal és önmagammal szemben. Tán épülésemre szolgálna, nem lennék ilyen elbizakodott, mint most. Fájó kudarcom megtanítana még jobban tisztelni a Kinizsi Százast. Ráébrednék, hogy nem kaphatom meg mindig, hogy nem teljesen az enyém. Hogy a most biztosnak tűnő teljesítés valójában egy törékeny és soktényezős egyensúly. Hogy a korábbi sikereimet legalább annyira a szerencsémnek is köszönhetem, mint izmaimnak és akaraterőmnek.

Mert semmi sem örök. Ami ma biztos, holnap bizonytalanná válhat, holnapután pedig már múlttá: hol ködösebb, hol élénkebb, olykor pátoszos emlékké. Egyszer majd a Kinizsi Százas hegyeit és völgyeit is már csak emlékeimben és álmaimban járhatom be, vagy még úgy se. Egyedül Isten szeretete örök - hiszik a hívők, minden bizonnyal igazuk is van. Abban legalábbis biztosan, hogy más nem az.

Egy mondás szerint éljünk minden nap úgy - annyira élvezve, átélve minden pillanatot, olyan harmóniában szeretteinkkel és környezetünkkel, úgy törekedve a tökéletességre -, mintha az lenne életünk utolsó napja. Azt a kedélyes kiegészítését is hallottam ennek a mondásnak, hogy "ha úgy tekintünk minden napunkra, hogy lehet, hogy ez az utolsó, akkor egy nap feltétlenül igazunk lesz". Így hát most így írom én is ezt a bejegyzést: mintha utolsó bejegyzés lenne. Közben azért remélem, hogy nem ez lesz az utolsó. Még nagyon sok lesz, ahogy Kinizsi Százas teljesítésemből is.

2011. október 10., hétfő

Trekking'n'style rovat: fülbevaló iránytűvel

Különleges "outdoor" ékszer túrázni szerető lányoknak, akár a Kinizsi Százasra is: fülbevaló működő iránytűvel. Egy bolgár ékszertervezőnő, Alina Tutor kreatív és stílusos, bár kevéssé praktikus alkotása (vészhelyzetben azért jól jöhet, és a két független iránytűnek köszönhetően még biztosabb a tájolás).
craftjuice.com
etsy.com

(Neves gyártók iránytűvel kombinált maszkulin ékszerei, karórái már szerepeltek itt a blogban: íme a Diesel, a Porsche Design és a Timberland egy-egy ilyen darabja.)

Az Iszinik 100-hoz vezető lépcső

A Lokomotív 424 teljesítménytúrával megkezdtem a felkészülést a november 19-én megrendezésre kerülő Iszinik 100-ra. Addig még két (pontosabban három) túrára tervezek menni; s ahogy a Lokomotív 424-en, ezeken is velem tart majd öcsém is, sőt, ő javasolta ezeket a "lépcsőfokokat":
- október 15-én lesz a Via Dolorosa 75 vagy 50 kilométeres teljesítménytúra a Mátrában,
- október 29-én és 30-án pedig a Mecseki Láthatatlanok nyomában 2 x 50 km-es teljesítménytúra a Mecsekben.

Ha pedig szép idő lesz, tervezek néhányszor futni is a Margitszigeten és a tatai Öreg-tó körül.

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. október 7., péntek

Apa-fia képregény az Iszinik 100-ról

Már sok blog foglalkozik az "apa-fia" (eredetileg: Staredad) képregényekkel, így ihletet kaptam ehhez az Iszinik 100 témájú szösszenethez.

Kapcsolódó bejegyzések:

Az Egri csillagok és a Kinizsi Százas

A Kinizsi Százas csaknem Eger várát is érinti - no persze nem az igazit, hanem azt a '60-as években, Pilisborosjenő mellett felépített "művárat", ahol a Gárdonyi Géza regénye alapján készült filmet forgatták 1968-ban (lásd Wikipédia és Port.hu). Az Egri csillagok mellett állítólag itt vették fel a Magyar vándor c. film egyes jeleneteit is. A romokra a túra első kilométerein, a Kevélyről nyílik kilátás. Mindez Magyarósi Csaba friss bejegyzéséről jutott eszembe, melyet az Egy nap a városban blogban olvastam.

(Egy kicsit eljátszogatva az évszámokkal: Kinizsi Pál 1494-ben halt meg, 58 esztendővel Eger 1552-es ostroma előtt; az első Kinizsi Százas teljesítménytúra pedig 13 évvel a film forgatása után, 1981-ben került megrendezésre.)

A pilisborosjenői díszletvárral kapcsolatos további, ma már szinte technikatörténeti érdekesség, hogy 2001-ben itt került elrejtésre az ország első "geoládája" (geocaching.hu).

2011. október 2., vasárnap

Trekking'n'style rovat: Diesel óra analóg iránytűvel

Diesel BadAss óra iránytűvel - legalább annyira extravagáns, mint a Timberland iránytűs óra (a finomabb elegancia és rejtettebb értékek kedvelőinek inkább a Porsche Design iránytűs karóra ajánlott). A BadAss típusnév jelentése: "olyan férfi, aki teljesen a maga ura, a saját törvényei szerint él, erős, határozott, megállíthatatlan", vagyis olyan, mint egy Kinizsi Százas teljesítő (bővebben és szókimondóbban a hogymondom.hu szlengszótárban).

Az Iszinik 100 vélt nehézségei

Említettem már, hogy idén tervezem az indulást az Iszinik 100 teljesítménytúrán, november 19-én. Természetesen azzal a tudattal és hittel indulok majd útnak, hogy sikerülni fog, hiszen Henry Ford is megmondta: "Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz." Ennek ellenére vannak nehézségek, melyeket nem árt figyelembe venni.

(Megjegyzés: az Iszinik 100 a Kinizsi Százas "testvértúrája", inverze, mely az idősebb testvér késő őszi változata az év "átellenes" napján, megfordított távon, s még a neve is ezen furfangokra, fordítottságokra utal. Az Iszinik 100 hivatalosan nem kerül minden évben megrendezésre - sőt, idén lesz még csak a második ilyen teljesítménytúra -, de önszorgalomból, hivatalos túranaptáron kívül többen is teljesítik évről évre.)

Nézzük, mitől bizonyulhat nehezebbnek az Iszinik 100 a Kinizsi Százasnál:

I.) Ősz végén van (akár télies időjárási körülmények között), ezért sokkal jobban oda kell figyelni az öltözködésre. Fázni rossz, ugyanakkor a túlöltözést, verejtékezést is célszerű elkerülni, amennyire lehet (különösen az átnedvesedett póló, majd az azt a hátunkhoz nyomó hátizsák lehet kellemetlen). Tehát rétegesen és okosan kell öltözni, lehetőleg arra is figyelve, hogy adott esetben egyszerűen tudjunk egy-egy réteget még fel- vagy levenni, saját és ruházatunk hőháztartását szabályozni.

II.) Az előző pontból adódik, hogy több ruhát kell magunkon ill. magunkkal vinni, mint egy tavaszi, nyári vagy kora őszi túrán - ez plusz terhet jelent.

III.) Jóval hosszabb az esti szakasz, melyet sötétben kell megtenni. Hangulatosnak hangulatos, de pszichésen megterhelő lehet, hiszen a fejlámpa fényénél sokkal jobban oda kell figyelni a lépésekre.

(A Kinizsi Százasnál, május végén a Nap este fél 9 körül nyugszik és reggel fél 5 után kel, így bő 8 órát kell sötétben haladni - legalábbis annak, aki nem ér be előbb a célba -, ezzel szemben az Isziniken már délután 4-kor lemegy a Nap és csak reggel 7-kor kezd világosodni, azaz akár 13 órát, 5 órával többet is a sötét erdőben kell tölteni.)

IV.) Lehetséges, hogy hóban, esetleg fagyott, csúszós terepen kell haladni. Amennyiben ez várható, erre is fel kell készülni (kamáslival; a bakancs csúszásának csökkentése ráhúzott zoknival vagy csúszásgátlóval).

V.) Az Iszinik 100-on (feltehetően) jóval kevesebben indulnak majd, mint a Kinizsi Százason. Ezért annak, aki nem akar egyedül haladni, fel kell vennie valaki másnak vagy akár egy több fős csapatnak a ritmusát, ami szintén nehézséget okozhat: várni kell a többiekre, vagy épp fordítva, megszokott tempónknál gyorsabban kell haladnunk, hogy ne hátráltassuk társainkat.

Tipp:

Kapcsolódó bejegyzések:

Lokomotív 424 teljesítménytúra


Öcsémmel tegnap voltunk a Börzsönyben, a Lokomotív 424 nevű teljesítménytúrán. A 42 kilométeres, nagyjából maratoni távú túráról a "kicsi a bors, de erős" közmondás jutott eszembe, hiszen Saj-kúttól a Csóványos csúcsáig egy 6 kilométeres szakaszon 600 métert emelkedett. A kemény kaptatókon küzdve, túrabotomra támaszkodva próbáltam a túrázás jótékony hatásaira gondolni.

Mostanában egy kicsit elhanyagoltam a természetjárást, a májusi Kinizsi Százas óta nem is voltam teljesítménytúrán, a legutóbbi komolyabb testmozgásom pedig a Balaton-átúszás volt augusztusban, így épp itt volt az ideje egy kiadósabb kirándulásnak. Főleg, hogy már csak kevesebb mint két hónap van az Iszinik 100-ig. Az idő egyébként szinte nyárias volt - az Isziniken pedig már lehet, hogy kemény tél lesz.

A Kinizsi Százashoz és az Iszinikhez képest rövid távú túra hangulata és a börzsönyi táj annyira megtetszett, hogy terveim szerint a K100-hoz és a Balaton-átúszáshoz hasonlóan ebből is hagyományt teremtek, és megpróbálom minden évben teljesíteni. A magyar ipar egyik büszkeségéről, a híres 424-es gőzmozdonyról elnevezett teljesítménytúrát a Vasutas Természetjárók Szövetségének egyik tagszervezete, a Lokomotív Turista Egyesület rendezi, s mivel magam is a vasútnál dolgozom (büszkébben és fellengzősebben: A Vasútnál), még ha irodában is; ily módon "témába vág", s különösen tetszik a kitűzőn látható gőzös és a szárnyaskerék. Ha úgy alakul, hogy négy év múlva, 5. alkalommal is tudom teljesíteni a Lokomotív 424-et, akkor már nem kitűzőt, hanem jelvényt tehetek a gyűjteményembe.

A túra egyik meglepetése volt, hogy találkoztam Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas és a hazai teljesítménytúrázás egyik megálmodójával, létrehozójával, aki a tizedik kilométer táján, Nógrád előtt jött velünk szembe egy pár fős, önállóan túrázó csapattal, feltehetően barátai, családja körében (Kovalik Andrással bő egy hónapja készítettem egy interjút, és sokat segített a K100 társasjáték fejlesztésében, szabályának megalkotásában is).

Természetjárással kapcsolatos műveltségem sajnos elég hiányos, így a teljesítménytúra itineréből tudtam meg, hogy milyen nagy múlttal rendelkezik a Lokomotív 424: 1985-ben volt az első ilyen rendezvény, négy évvel az első Kinizsi Százas után. Egyik túratársamtól pedig azt is megtudtam, hogy a Lokomotív TE bábáskodott a Kéktúra mozgalom világháború utáni születésénél.

(kép forrása: gozosbarat.hu)

Kapcsolódó bejegyzések:
Lokomotív 424 teljesítménytúra II.