2017. január 9., hétfő

2017. január 3., kedd

A blogolásról

Az ember azt gondolná (legalábbis én sokáig azt gondoltam), hogy blogot vezetni könnyű. Aztán mostanában rájöttem, hogy annyira nem is könnyű. És egyre jobban megértem azokat, akik egyáltalán nem vezetnek blogot, nem szeretnek írni, illetve hasznosabban töltik idejüket az írásnál. Sőt még azokat is megértem, akik blogot sem szeretnek olvasni, vagy netán egyáltalán semmit sem szeretnek olvasni.

A motiváció. Ez az, ami mostanában nincs meg annyira az íráshoz, blogoláshoz. Vagyis valahol van, olykor eszembe jut, hogy erről vagy arról írni kellene, aztán mégsem írok. Ez talán egyfajta lustaság is, vagy inkább hangsúlyáthelyeződés. Ugyanakkor azt is gondolom, vagy inkább érzem, hogy előbb-utóbb vissza fogok még találni a (web)naplóírás műfajához.

Mostanában engem is jobban foglalkoztatnak "hétköznapi" dolgok, illetve lett egy elég különleges hobbim, ami azt hiszem éppen azt az időmet és energiámat kötötte le idén, amit korábban a blogomra fordíthattam. Ez az új hobbi a nyelvtanulás. Nehéz megmondani, hogy ez hasznosabb vagy jobb-e, mint blogot vezetni, főleg ha egy ilyen különleges blogról van szó, mint a Kinizsi Százas blog, mely szubkulturális, réteg jellege ellenére talán azon kívül is különleges, hogy éppen én írom. Úgy vélem, hogy a nyelvtanulásban is megvan az, amit akár a Kinizsi Százasban (és persze úgy általában a túrázásban), akár az írásban, vagy akár a kendamában szeretek: az, hogy kitartást, motivációt, lelkierőt igényel, hogy nehezen adja magát, és hogy látszólagos egyszerűsége ellenére egy hihetetlenül óriási univerzum.

A nyelvtanulási hóbortom, a talán kissé túlzásba vitt túramozgalom-alkotási lázam és további teendőim ellenére azért bízom benne, hogy 2017-ben az írásban (vagy netán a videó-blogolásban) is sikerül tovább lépnem, és akár újabb olvasókhoz-nézőkhöz is eljutnom. Most e tekintetben egy kicsit útkeresési szakaszban érzem magam ismét. Mert jó érzés ugyan és ad némi biztonságot, hogy 2016-ban megjelent az első könyvem, vagy hogy a túramozgalmaim, játékaim - például a Túralottó vagy a Budai Térképkör - egyre népszerűbbek, valahogy még mindig úgy érzem, hogy még nem találtam meg azt a területet, hol igazán kifejezhetném magam. De talán majd idén.

2016. december 29., csütörtök

Januárban szerezd meg a Január kupát!

Egyik újévi fogadalmam, hogy egy ideig nem találok ki új túramozgalmakat, de egy újdonsággal azért jelentkezem 2017-ben: ez nem mást, mint a Január (és Február, Március, stb.) kupa. A részletek a Január kupa weboldalán olvashatóak.

2016. december 21., szerda

Boldog Karácsonyt!

A héten már nem nagyon leszek online, ezért most kívánok Boldog Karácsonyt minden kedves túratársamnak, olvasómnak. Az ünnepek után pedig ígérem, újult erővel folytatom majd a blogolást is, amit mostanában egy kicsit hanyagoltam. Addig is jó túrázást, jó pihenést és persze sok finom bejglit mindenkinek!

2016. december 12., hétfő

Telitalálat a Túralottón!

Ma megszületett az első két öttalálatos a Túralottón, gratulálok Őrsi Annának és Hevér Gábornak. További jó játékot mindenkinek, hiszen év végéig még van idő találatokat, pontokat gyűjteni, és természetesen 2017-ben is lesz Túralottó.

2016. december 1., csütörtök

1990-ben, 15 évesen a Kinizsi Százason

Pálinkás Kati 15 éves postástanuló 1990-ben 22 óra alatt teljesítette az akkor tizedik alkalommal megrendezett Kinizsi Százast, ahogy erről a Szolnok Megyei Néplap 1990. június 1-i cikke tudósít. A hungaricana.hu oldalra (ahol további, Kinizsi Százassal kapcsolatos újságcikkek is megtalálhatóak) és a cikkre Szoboszlai István hívta fel a figyelmem.

2016. november 12., szombat

Ez most ma egy Iszi 50 lett

A jó oldala, hogy már itthon vagyok a fűtött szobában, és nem csaptam szét magam szanaszét. Még ázhatnék-fázhatnék, mászhatnék a sárban a hegyekben reggelig, de végül a kényelmet választottam.

A rossz oldala pedig természetesen az, hogy nem sikerült. Nem lett újabb strigulám az Iszinik rovatban, a zsinórban négy teljesítés után nem sikerült egy ötödiket is behúzni.

Tehát az idei évre tervezett három jubileumból (10. Kinizsi Százas, 5. Rockenbauer 130, 5. Iszinik) csupán az első kettő sikerült.

Istivel egyébként - ha jól hiszem - ez az első feladott hivatalos teljesítménytúránk (vagy egy kis eufemizmussal: első átnevezésünk rövidebb távra; nem hivatalos teljesítménytúrán persze már többször is előfordult). A Mecseki Mátrix 130-at majdnem feladtuk ugyan, de csak majdnem. Itt most viszont tényleg.

És most úgy érzem magam megint, mint amikor gyermekkoromban rossz jegyet vittem haza az iskolából. Persze akkor is megvolt a bevált (és általában igaz) kifogás, hogy "de a többieknek is rosszul sikerült", ez persze nem mentség. Attól még nekem, nekünk sikerülhetett volna. Gyengébb voltam, mint amit vártam magamtól, ugyanakkor racionális döntés volt. És valóban sokan feladták ma az Iszinik 100-at a rendkívül sáros és esős időben. Több komoly, kitartó, küzdeni tudó, túrákat ritkán feladó túratársam, ismerősöm, barátom is ezt a döntést hozta - a legtöbben talán hozzánk hasonlóan féltávon, Mogyorósbányán, a Kakukkban.

Ami az időt illeti, reggeltől folyamatosan esett, hol jobban, hol kevésbé. És igen makacs, csúszós-tapadós sár alakult ki sok helyen, a pocsolyákról nem is beszélve. Istivel egyébként a hivatalos rajt (fél nyolc) után bő fél órával indultunk, mert lekéste a vonatot, de aztán fokozatosan értük utol az időben, tömegrajttal indulókat.

10:30-ra értünk Somlyóvárhoz, 11:15-re Tornyóra, 12:07-re Koldusszállásra, 13:20-ra vértestolnai műúthoz, 14:35-re Bányahegyre, 16:08-ra Pusztamarótra, 17:16-ra (már fejlámpával) Bikavölgybe, 18:45-re pedig Mogyorósbányára. Azaz kb. 10 óra 40 perc alatt féltávnál voltunk, és lett volna még 14 óra 20 percünk a következő 50 kilométerre.

Szóval a menetidőnk alapján nem álltunk rosszul, de mégis annyira szétáztunk és annyit kivett a sárban csúszkálás, hogy végül a feladás mellett döntöttünk.

Rossz érzés. Ott, a Kakukk asztalánál ülve, a forró teát és a forraltbort kortyolgatva persze megkönnyebbülést is jelentett, hogy nem kell tovább küzdenünk, de most már határozottan rossz. Persze elmúlik, és megmaradnak a tanulságok, és az igény a jövő évi revansra. Vagy talán nem is kell egy évet várni, és egy Csoportos Privát Isziniken is megmérkőzhetek újra a távval.

Nekünk ez most (amellett hogy csalódás és pofon) egy jó edzés és jó lecke volt, és egy hangulatos ötvenes túra sok kedves ismerőssel - és jó volt tapasztalni az érdeklődést az Ixi kupával kapcsolatban, bízom benne hogy sokakban volt, lesz erő a Maxi fokozathoz is, de persze a Mixi vagy a Trixi fokozat is nagyszerű eredmény és sok szép élmény, küzdelem van azok mögött is.

Drukkolok mindenkinek, aki még úton van, és minden elismerésem azoknak, akik ezen a hétvégén, ebben az időben is teljesíteni tudják az Iszinik 100-at. És köszönöm a gyors és kényelmes hazautat annak a túratársnőnek és férjének, aki hazahozott a Kakukkból.

2016. november 8., kedd

Beszámoló a Piros 85 bejárásról

Piros 85 bejárás csak úgy, egy héttel a hivatalos Piros 85 után? Igen, így van.
Esőben, sárban, bő 30 óra alatt.
És igazából nem is csak úgy, hanem a Piros 85 főrendezőjének, Kimmel Petinek a támogatásával és finanszírozásával - amit ezúton is köszönök -, és azzal a céllal, hogy az útvonalat bejárva lekaparjam a Piros 85 terepfutóbarát festéseit (pöttyöket, nyilakat) kövekről, fákról, aszfaltról.

Az útra végül nem egyedül mentem, hanem Jeremcsuk Isti barátommal, hogy ezzel is készüljünk a következő hétvégén esedékes Iszinik 100-ra, melyet másodszor tervezünk teljesíteni (én pedig jubilálok is ha minden igaz). Így már nem is tudom hány kilométert gyalogoltunk együtt, az biztos hogy már elhagytuk az ezret (legutóbb a Rockenbauer 130-on túráztunk együtt, még augusztusban).

Többekben felmerült a kérdés, hogy mi szükség a jelzések kapargatására, amikor ez elbomló festék. Nos, valóban elhalványul és elkopik idővel magától is, de a folyamatot jelentősen gyorsítja a drótkefés beavatkozás. Macerás, de hát erről szólt ez az expedíció.

Nem volt könnyű a túra, ahogy ez a bő 30 órás teljesítési időből is sejthető (a hivatalos szintidő úgy tudom 22 óra). És megint rá kellett jönnöm, hogy a Hokám bizony nem vízálló, és a kisebb szünetekkel csaknem folyamatosan csepergő esőben, vizes aljnövényzetben esélye sem volt nagyon megszáradni, így alaposan feláztattam és feltörtem a talpam. Sebaj, az Iszinikig regenerálódik azért. A végére már mindketten eléggé kivoltunk, Istit talán a Budaörs előtti szívatós köves szakasz készítette ki legjobban, míg engem az utolsó 20-30 kilométeren minden emelkedő.

- Bocs hogy itt rinyapináskodok - mondtam egy kifakadásom után Istinek, genderológiailag mérsékelten polkorrekten.

Amúgy tényleg volt, hogy azt hittük valamiféle idő- vagy tércsapdába kerültünk, annyira hosszúnak tűnt egy-egy szakasz. Főleg a Pilisszántó körüli tekergés, vagy a dobogókői emelkedő. Annyira azért nem lettem kész, mint a Prágai Százason, de egy kis sztovka hangulata valahogy így is volt a dolognak.

Ja igen, a túra elején még a Szuperkatlan főrendezőjével, Ágotával, a híres sörös vers szerzőjével is találkoztunk, aki vásárolt tőlünk egy barna sört önkéntes támogatói áron, én meg segítettem neki gyűjteni az Intersport túranap szalagjait. Mert bizony ezen a napon, szombaton volt az Intersport túranap is, így elég sok túrázóval, terepfutóval találkoztunk távunk elején, a jól ismert Kinizsi szakaszon - meg ahol egy hét múlva, zombiként fogunk majd besétálni az Iszinik 100 céljába.

Amúgy nem indultunk túl korán, szombaton 10:30-kor rajtoltunk. Csikóváraljára 15:00-ra értünk, a Tölgy ikrekhez 16:52-re, Dömösre 20:05-re, és 21:30-kor indultunk csak tovább. 0:29-re értünk fel Dobogókőre, 6:08-kor voltunk a Kopár Csárdánál (kb. ott világosodott ránk), és 9:20-ra értünk Nagykovácsiba, majd pedig 16:35-re a célba, Budaörsre, az iskolához. Sajnos csak ennyi időadatot írtam fel Sziamiaúba, több ponton elfelejtettem előkapni a telefont.

Említésre méltó élmény volt még a dömösi sörözés is (Isti házmestert ivott), a pultosnő kifejezetten aggódott értünk, és alig akart visszaengedni az esőbe. Egy laza, kissé túlmozgásos arccal is haverkodtunk, mesélt a hollandiai élményeiről. A cserépkályhához bújva szárítgattam a vizes polárfelsőm, kajak mint kiskoromban dédinél, amikor bepisiltem a röhögéstől, és szintén a cserépkályhánál igyekeztem feltűnés nélkül szárítkozni.

De amúgy tényleg frankó túra volt, küzdelmes, utólag megszépülős. Ráadásul ugye Kinizsi Százas és Budai Térképkör szakaszokkal. Íme egy track, nem a miénk ugyan, de Piros 85.

Istit Budaörsön várta a barátnője, így aztán együtt buszoztunk vissza a fővárosba. A buszról leszállva kirázott a hideg - erről szintén beugrott egy dédis emlék, a hideg dunnákról -, de aztán a Móriczon a Mekiben kalóriává konvertáltam néhány bitet a szépkártyámról, és egy óriás szezonális burger mellett gyűjtöttem egy kis energiát meg hőt, Istiék társaságában.

Aztán egyszer csak hazaértem és végre a kádba feküdhettem, amiről már az utolsó 20-30 kilométeren ábrándoztam.